Szerintem nincs olyan, gasztróban kicsit is jártas emberke, akinek Julia Child neve ne mondana valamit.
Az Egyesült Államokban valóságos ikon, hiszen ő volt az, aki a ’60-as, ’70-es évek Amerikájával megismertette a francia konyhát.
Bár Julia 2004-ben elhunyt, de a 2022-es HBO sorozatnak hála kiszakadhatunk a térből és időből, hogy megismerjük őt, valamint az amerikai konyhára tett globális hatását.
Ez nem a Julie & Julia
Az ember óhatatlanul is összehasonlítaná a Meryl Streep-féle Julie & Julia című filmmel, de nem érdemes ebből a szemszögből nézni. Egyrészt, egy sorozatnak jóval nagyobb tere van kibontani a figurákat, másrészt viszont a film nem tart kvázi görbe tükröt a karakter elé.
Mert, hogy a sorozat egyébként nem a népszerű dokus vonalat követi, hanem egy szatirikus dramedy-t tár elénk. (Ami egyébként szerintem piszok jól áll neki.)
Az első évad (a másodikat is berendelte már az HBO, a részleteket lásd lejjebb), a 1961 és 1963 közötti időszakot öleli fel: a szakácskönyvvel Julia már berobbant, azonban a tévés debütálás még hátravan.
Bár Child a főszereplő, és a brit színésznő, Sarah Lancashire kiválóan alakítja (ha még nem láttátok tőle a Happy Valley című, ízig-vérig angol krimi sorozatot, akkor uccu neki), mégsem körülötte forog a világ.
Ott van például a férje, Paul (David Hyde Pierce), akinek bele kell törődnie, hogy a felesége fényes jövő előtt áll; vagy Bebe Neuwirth (Avis DeVoto), Julia barátnője, Russell Morash (Fran Kranz) a WGBH producere, aki kezdetben megdöbben a gondolattól, hogy egy főzőműsornak valaha is helye lenne az igényes köztévében, Alice (Brittany Bradford) a WGBH alulértékelt és túlhajszolt fiatal fekete producere azonnal látja a Childban rejlő hatalmas potenciált.
Kép forrása: townandcountrymag.com
A 60-as évek Bosszúállói
Kicsit olyanok ők, mint a 60-as évek Bosszúállói, akik úgy mentik meg Amerikát, hogy átalakítják az emberek ételekhez való viszonyát. MIndamellett azonban, hogy van benne egy jó adag humor, és egy csipet fricska, ami talán mégis a legjobb, hogy nagyon is aktuális kérdéseket feszeget a sorozat.
Ilyenek például a női és férfiszerepek a társadalomban, egy párkapcsolatban, a házasságban (ne felejtsük el, 60-as évek Amerikája), a gasztronómia és a közszolgálatiság szerepe, na meg annak kapcsolata, valamint a nők-konyha-feminizmus szentháromság kérdésköre.
És ami talán még jobb, hogy mindezekre nincs egyértelmű válasz, nincs felesleges ömlengés és prédikáció, csak egy színtiszta, feelgood érzés. Ám pont emiatt a feelgood érzés miatt tud még nagyobbat ütni a dramedy “dram” része.
Szintén jó nagy adag pozitívum (és valamilyen szinten negatívum is), hogy a sorozat gyönyörűen mutatja be a főzést, az ételeket.
És persze vannak a sorozatnak hibái, kicsit néha az lehet az érzésünk, hogy Julia egy 60-as évekbeli Forrest Gump, de alapjában véve, ha mérlegre helyeznénk őket, sokkal kevésbé fajsúlyosabbak. Hiszen a párbeszéd, a kosztümök és úgy un block a szereplőgárda elviszi a hátán az egész sorozatot.
Reméljük azért ezt a fajta minőséget megtartja a második évadra is. A tengerentúlon már november 16-án fent lesz az új évad, a hazai premierről még egyelőre nincs szó, de valószínűleg nekünk sem kell rá sokat várni.
A Julia című sorozatot a linkre kattintva tudod megnézni (kell hozzá HBO Max előfizetés). Ha pedig tetszett a sori, akkor olvasd el, Julia Child-Simone és Beck-Louisette Bertholle: A francia konyha művészete című könyvet, ami már kapható többek között a HVG Könyveken is.
Szerző: Horváth Tomi
