Kedves daddy testű testvérek, sorstársak… itt az ideje a számvetésnek.

Tudjuk: újévkor megígértük magunknak, hogy idén másképp lesz. Kipattintjuk magunkat, úgy vesszük le a pólónkat a strandon, hogy nem szégyelljük majd magunkat, és még Pumped Gabo is csettintve nézne, hogy ki vagyunk gyúrva.

De csúfosan elbuktunk… ismét. Pedig aztán megvolt az elhatározás, nyomtuk is ezerrel pár napig, hétig, hónapig, de valami mégis szarul sült el.

Most pedig a hölgyekhez fordulok, akiknek férfi sorstársaimhoz hasonlóan nem jött össze a beach body: ne keseredjetek el. Vagyunk páran, leszünk páran, akik engednek a lángos, a mekis hambi és a szemét kaja csábításának.

Nade: lehet-e ezt egyáltalán úgy csinálni, hogy nem leszel egy víz helyett is fehérjét ivó, pólóját állandóan kényszeresen levető, dinnyét cipelő kondi arc? Van-e a kettő között talpalatnyi hely nekünk, akik nem akarunk egyik csoporthoz sem tartozni?

Ígéretek, ígéretek

Sokan ott csesszük el a dolgot, hogy már újévkor irgalmatlanul nagy ígéreteket teszünk. Aztán összeroskadunk a saját ígéretünk súlya alatt, megbénulunk, mint a kecskék, akik mozgó tárgyat látnak és nem csinálunk semmit.

Pedig a kulcs talán itt van: kis lépésekben kell haladni.

Először például az étkezésen érdemes változtatni. Én személy szerint lecseréltem a köreteket, és a legtöbbször bulgurt vagy basmati rizst eszek, néha édeskrumplit, újburgonyát. Nem mondom, hogy egyből drasztikusan változtass, de azért lépésről lépésre menni fog.

A cukros üdítőket már régen jegeltem. Ha nem tettem volna meg, szerintem már bőven 100 kiló fölött lennék, annyi felesleges kalóriát tartalmaznak.

Minden héten tegyél meg valami kisebb lépést, valami kisebb dolgot, ami végül majd a nagy jóhoz vezet.

Legyenek reálisak azok a célok

A másik, amivel sokszor elbaltázzuk a dolgot, hogy azt mondjuk magunknak: idén le fogok dobni 20-30 kilót. Nem mondom, hogy reménytelen, de az olyan ADHD-s sorstársaknak, akik szét vannak szórva, mint a kókuszreszelék, számukra csak hiú ábránd lesz.

Persze az sem mindegy, hogy az ember hány kilóról indul. 120-ról nyilván könnyebb ledobni, mint adott esetben 90-ből lefaragni ekkora súlyt.

Amiben örömödet leled

A fogyást úgy képzeljük el, mint a pokol hetedik bugyrát: tele hőséggel, izzadással, és irgalmatlan nagy szopórollerrel. Ha nem találod meg azt a mozgásformát, amiben örömödet leled, akkor pedig csúfosan el fogsz bukni.

Ha utálsz futni, de úgy gondolod, hogy ez a legjobb út a fogyáshoz, akkor beszéld le magad róla, és ne fuss. Lehet, hogy az elején még rá tudod erőszakolni magad, de később beindul a test természetes védekező mechanizmusa, és ha meglátsz egy kicsit sötétebb árnyalatú bárányfelhőt az égen, már visszavonulót fogsz fújni.

Egy csomó olyan mozgás van, ami örömet okozhat: túrázás, bringázás, úszás, foci vagy kosár. A lényeg, hogy mozogj ahelyett, hogy a Netflixet bámulnád a kanapén ülve.

De mi lesz jövőre?

Okés Tomi – mondhatnád jogosan – onthatod magadból ezeket a Szabó Péteres hülyeségeket, de neked is ugyanúgy aputested van, mint nekem.

Yepp, nehéz megcáfolni.

Az eddigi mérleg alapján 10 kilót sikerült fogynom, de azért bőven van még mit faragni a daddy szobron. Találtam egy olyan mozgásformát, ami kikapcsol (bringa), és amitől nem hányok vért, ha neki kell állnom, sőt. A súlyzós edzésekkel még vannak problémák, arra bizony rá kell vennie magát az embernek.

Most egyelőre már az is jó, ha ezt a súlyt tartom egy kicsit, majd újabb 10 kilós fogyás után elérem a célt. Talán jövőre összejön. (Vagy nem.)

Ígérj meg magadnak te is valami olyan apró bolhafaroknyi dolgot, amit tudod, hogy képes leszel betartani, és ezek a mikrosikerek fognak téged majd (remélhetőleg) jobb útra terelni.

Hiszem azt, hogy a menny és a pokol között valahol ott van a helyünk a purgatóriumban, ami nem kockás has és kidolgozott felsőtest, hanem egy sima, elégedettség érzés a testünkkel.

Szerző: Horváth Tomi