Hirdetés
fenntartható vásártér dizájnkonyha
Tzatziki Saláta

Tzatziki Saláta

A Tzatziki egy hagyományos görög étel, amit általában görög joghurtból, reszelt uborkából, fokhagymából, olívaolajból, friss fűszerekből készítenek.

A Tzatziki egy nagyon frissítő és könnyen elkészíthető saláta, amelyet gyakran fogyasztanak gyros és más húsételek mellé, vagy akár pita kenyérrel és zöldségekkel is.

 

Így készítsd el a Tzatziki salátát!

A kígyóuborkát mossuk meg, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük le. Ízlés szerint sózzuk meg – kb. ¼ tk -, keverjük el, majd hagyjuk állni, amíg elkészítjük a krémet.

A sajtkrémhez adjunk zúzott fokhagymát, frissen őrölt borsot, olívaolajat, fehérborecetet, kaprot és kevés citromlevet. Keverjük ki jó alaposan.

A Tzatziki egy hagyományos görög étel

A kígyóuborka a só hatására levet enged, ezt pedig le kell szűrnünk. A markunkban is ki tudjuk csavarni az uborka levét, de használhatunk tiszta konyharuhát is, hogy a lehetős legalaposabban ki tudjuk facsarni.

Ezután adjuk a krémhez és keverjük el. Tálaláshoz locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal, szórjunk rá egy kevés kaprot és adhatunk még hozzá olívabogyót is!

Tzatziki Saláta Dizájnkonyha

A recept elkészítését a HAJDÚ SAJT támogatta.

Ha kíváncsi vagy, hogyan készítsd el, nézd meg ezt a videót!

TUTI TIPP

Ha friss kaprot használunk, sokkal intenzívebb ízt érhetünk el!

Hozzávalók

  • 1 db kígyóuborka
  • 150 g Hajdú Labnita Oriental
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ½ tk szárított kapor
  • 1 tk fehérborecet
  • 1 ek olívaolaj
  • ¼ citrom leve
  • só, bors
Hirdetés
good spirit

Legnépszerűbb cikkek
Hirdetés
Dizájnkonyha Magyarország legújabb online recept magazinja!

Hirdetés
Kövesd a Dizájnkonyha recepteket a Youtubeon!

  • 1 db kígyóuborka
  • 150 g Hajdú Labnita Oriental
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ½ tk szárított kapor
  • 1 tk fehérborecet
  • 1 ek olívaolaj
  • ¼ citrom leve
  • só, bors
Hirdetés

próbáld ki a többi receptünket is!

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkoló észlelve

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz.
Kérjük, támogass bennünket a blokkolók letiltásával.

a hatodik szeretetnyelv