Hirdetés
fenntartható vásártér dizájnkonyha
Tücsök fehérje: fenntartható, de vajon milyen ízű?

Tücsök fehérje: fenntartható, de vajon milyen ízű? Mutatjuk!

Most egy eléggé megosztó témával érkeztünk, mégpedig a tücsök fehérjével. Ízlelgessük kicsit a szót (hehe) és próbáljunk meg eltekinteni Tücsök Tihamér barátunktól.

Először is nézzük a tényeket: az emberek ettek, esznek és enni is fognak rovarokat. Az úgynevezett entomofágia, vagyis a rovarevés a történelem előtti időkre nyúlik vissza. Nyugati szemmel eléggé ferdén nézünk azokra, akik propagálják ezt az újfajta fehérjebevitelt, azonban ma a bolygón nagyjából 2 milliárd ember számára a rovarevés teljesen természetes: főleg Ázsiában, Afrikában, és Latin-Amerikában.

Mondhatjuk persze magas lóról, hogy elmaradottabb régiókról van szó, de nézőpont kérdése, hiszen a rovar-, köztük is a tücsök fehérje sokkal fenntarthatóbb, mint más fehérjeforrások, ráadásul nagyon tápláló is.

Próbálj meg nyitottan állni a dolgokhoz, és úgy olvasni a következő sorokat, hogy teljesen elvonatkoztatsz attól, hogy rovaralapú fehérjéről van szó. Nem meggyőzni akarunk, sem pedig “átmosni az agyad”, pusztán tényeket sorakoztatunk fel, számokkal, statisztikákkal, te pedig majd eldöntöd, hogy mennyire szimpatikus a számodra.

Szóval fel a partedlit és essünk is neki!

 

Milyen formában kapható a tücsök fehérje?

A tücsök fehérjét legegyszerűbben porított formában próbálhatod ki, amelyet megsüthetsz, vagy italokba, például turmixba vagy shake-be is keverhetsz. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha az emberek nem tudnák, hogy tücsökből készült fehérjét isznak, nem mondanák meg, hiszen szinte teljesen íztelen.

Ami a textúrát illeti, meglepően sima és lágy, könnyen elkeveredik és nem csomósodik.

A magas proteintartalma pedig a csirkével vetekszik: 100 gramm tücsökben átlagosan 20 gramm teljes értékű fehérje található. Ráadásul, akik fogyasztották állítják, hogy sokkal inkább érzik az energetizáló hatását és soha többé nem térnének vissza a régi, hagyományos fehérjeporokhoz.

 

Milyen a tücsök fehérje íze?

Ahogy feljebb is írtuk, szinte íztelen, de ha mégis be kellene lőni, akkor enyhén diós-mandulás vagy diós-mogyorós íze van.

Ha pedig a tücsök fehérjét kókusztejjel, kakaóporral és egy csipetnyi rózsaszín himalájai sóval párosítod, akkor olyan ízletes kis turmixot kapsz, hogy mind a tíz ujjadat megnyalod utána.

Tücsök fehérje: fenntartható, de vajon milyen ízű?

Miért érdemes tücsök fehérjeport fogyasztani?

A rövid válasz talán az, hogy a tücsök fehérje jobb a szervezetednek és jobb a bolygónknak.

Először is, nézzük meg, miért jó a testnek.

 

Magas fehérjetartalmú

Egy felnőtt tücsök fehérjetartalma 100 gramm esetében nagyjából 13-20 gramm közötti, ráadásul teljes értékű fehérjét tartalmaz, így nem kell komplettálni.

Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy mind a kilenc esszenciális aminosavat tartalmazza, amelyre a szervezetednek szüksége van, és amelyeket nem tud természetes módon előállítani.

Más állati eredetű teljes értékű fehérjeforrásokkal ellentétben azonban nem csak nagy mennyiségű fehérjéhez jutsz, hanem hihetetlenül sok tápanyaghoz is.

 

Tápanyagdús

A tücsök fehérjepor az egyik legtápanyagdúsabb fehérjeforrás a világon. Magas a rost- és egészséges zsírtartalmuk, és tele vannak olyan tápanyagokkal, mint a kalcium, kálium, cink, foszfor, magnézium, mangán, réz és vas. Hihetetlenül sok folsavat, pantoténsavat, A-, C-, D-, E-, K-vitamint, biotint, riboflavint és más B-vitaminokat tartalmaznak.

Vas-, kalcium-, cink-, mangán- és B-vitamin-szintjük pedig magasabb, mint a legtöbb más, húsalapú fehérjeforrásé, például a csirke-, sertés- és marhahúsé.

Egy tanulmány még azt is megállapította, hogy a tücskök vastartalma 180%-kal magasabb, mint a marhahúsé, és kétszer magasabb, mint a spenóté. Ami a B12-vitamint illeti, az ajánlott napi mennyiség 150%-át tartalmazza, ami segít növelni az energiát és a hangulatot.

A vörös húsokban (például a marha) rengeteg az egészségtelen telített zsírsavtartalom, ellentétben a tücskök nagy mennyiségű egészséges, egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmaz. Ezek az egészséges zsírok jót tesznek a szívednek, sőt csökkenthetik a szívbetegségek kockázatát is.

 

Rostok is találhatók benne

A tücskök rosttartalma ugyan nem kifejezetten magas, például a zöldségekéhez képest, de még így is elismerésre méltó: 100 grammban akár 13,4% rost is található.

Viszont a húsfélék rosttartalma nulla, szóval ehhez viszonyítva már mindjárt más az asszony fekvése.

Márpedig rostokra egyébként szüksége van a szervezetednek, főleg az emésztéshez. Az alacsony rosttartalmú ételek fogyasztása ugyanis székrekedéshez, puffadáshoz és gyulladáshoz is vezethet.

Maga a rost egyébként egy egészséges, összetett szénhidrát, amely támogatja a szervezet emésztését, szabályozza a vércukorszintet, és hosszabb ideig biztosít jóllakottság érzést.

 

Könnyen emészthető és támogatja a bélrendszer egészségét

A tücsök olyan prebiotikus rostokat is tartalmaz, mint a kitin és a kitozán, amelyek segítenek megőrizni a bélmikrobiom egészségét. A bélrendszered ugyanis élő mikroorganizmusokból áll, amelyek segítik az emésztésedet, valamint megőrizni az immunrendszer természetes egészségét.

Az olyan prebiotikus rostok, mint a kitin és a kitozán pedig segítenek táplálni ezeket az apró organizmusokat.

Most, hogy az egészségügyi előnyöket részletesen kiveséztük, nézzük meg mit jelent ez a másfajta fehérjeforrás megközelítés az “öreglány” Gaia szemszögéből.

 

Környezetbarát fehérje alternatíva

A tücsök hihetetlenül fenntartható fehérjeforrás.

Jelenleg ugyanis a mezőgazdaság az összes üvegházhatású gázkibocsátás több mint egyharmadáért felel.

Csak összehasonlításképpen: ez több üvegházhatású gázkibocsátást jelent, mint az összes közlekedési forma együttvéve.

Jelenleg pedig az állati eredetű élelmiszertermelés a globális mezőgazdaság több mint 75%-át teszi ki.

Ezzel szemben viszont a rovarok sokkal kevesebb földet, vizet és erőforrást igényelnek, mint a hagyományos állattenyésztés.

Ugyanannyi fehérje előállításához hatszor kevesebb takarmányra van szükségük, mint a szarvasmarháknak, négyszer kevesebbre, mint a juhoknak, és kétszer kevesebbre, mint a sertéseknek és csirkéknek. Ráadásul – és most figyelj, mert nagyon kemény szám következik – a termelésük során 80-szor kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint a tehéntenyésztés esetében.

A tücsök fehérje előnyei

Miért van szükségünk fenntartható fehérjére?

Az előrejelzések szerint 2050-re közel 10 milliárd ember él majd a bolygón, és hogy a jelenlegivel azonos színvonalon tudjanak ők is táplálékhoz jutni, az élelmiszertermelésünket meg kell duplázni.

Ez azért probléma, mert az elegendő mennyiségű élelmiszer már most is problémás: elég csak megnézni, hogy a világon ma is közel 1 milliárd ember éhezik.

Ahogy említettük, a globális mezőgazdaság több mint 75%-át az állati eredetű élelmiszer-termelés teszi ki. Mégis ez használja fel a legtöbb erőforrást – például az édesvízkészlet 70%-át -, miközben a fehérjéknek csak 37%-át adja.

Mindenképp szükség van tehát olyan alternatívára, ami fenntarthatóbb, hiszen nemcsak a te, hanem a gyermeked jövője is múlik rajta.

Érdemes tehát próbálkozni vele, hiszen jobb, fenntarthatóbb, az előállítása pedig olcsóbb, mint a normál fehérjéknek.

 

Szerző: Horváth Tomi

 

A cikkhez felhasznált statisztikák külföldi forrásai:
1) https://www.hsph.harvard.edu/nutritionsource/what-should-you-eat/protein/
2) https://medlineplus.gov/genetics/understanding/howgeneswork/protein/
3) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/26797090/
4) https://www.dietaryguidelines.gov/sites/default/files/2020-12/Dietary_Guidelines_for_Americans_2020-2025.pdf
5) https://www.medicalnewstoday.com/articles/321474
6) https://www.wri.org/data/animal-based-foods-are-more-resource-intensive-plant-based-foods
7) https://www.hsph.harvard.edu/nutritionsource/workout-supplements/
8) https://www.hsph.harvard.edu/nutritionsource/soy/
9) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24800664/
10) https://www.mayoclinic.org/drugs-supplements-whey-protein/art-20363344
11) https://fdc.nal.usda.gov/fdc-app.html#/food-details/553577/nutrients
12) https://www.webmd.com/diet/health-benefits-pumpkin-seeds#1
13) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5302255/
14) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6245118/
15) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4400298/
16) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6582163/
17) https://www.theatlantic.com/politics/archive/2014/04/eat-a-cricket-save-the-world/452844/
18) https://www.healthline.com/nutrition/eating-crickets#why-eat-them
19) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7835793/
20) https://www.fao.org/3/i3264e/i3264e00.pdf

< Vissza az előző oldalra
Hirdetés
Dizájnkonyha az ország legújabb online gasztro magazinja!

Legújabb receptek
Hirdetés
Dizájnkonyha Magyarország legújabb online recept magazinja!

Hirdetés
Kövesd a Dizájnkonyha recepteket a Youtubeon!

Hirdetés
zue online patika új év álomalak

olvass bele a többi cikkbe is!

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkoló észlelve

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz.
Kérjük, támogass bennünket a blokkolók letiltásával.

a hatodik szeretetnyelv