Hirdetés
szirnyiki túrós lepény recept

Rögös túrós Szirnyiki Sült Sárgabarackkal

A Szirnyiki az orosz konyha egyik népszerű édessége, amit szívesen fogyasztanak reggeliként is.

Ezek a fánkok hagyományosan túróból készülnek, majd panírozva sütik ki. Porcukorral, mézzel, vajjal vagy lekvárral tálalják. A benne lévő túró miatt, ezek a fánkok igazán fehérjedúsak és laktatóak.

A barackokat mossuk meg, vágjuk félbe és távolítsuk el a magokat. Ezután negyedekre vágjuk össze és tegyük egy kisebb sütőedénybe.

Adjunk hozzá a vajat, a cukrot és a fahéjat, majd lefedve, előmelegített sütőben 200 C fokon süssük 60 percig. Ha letelt az idő vegyük ki és hagyjuk hűlni.

Amíg a barackok sülnek, készítsük el a túrófánkokat. Ehhez először is válasszuk szét a tojássárgákat a fehérjétől. A tojásfehérjéket gépi habverővel verjük fel kemény habbá.

szirnyiki túrós lepény

Egy nagyobb tálba mérjük ki a száraz hozzávalókat: a lisztet, a cukrot és a sütőport keverjük el egymással. Adjuk hozzá a Rögös túrót, a vanília kivonatot és a tojássárgákat is. Spatula vagy fakanál segítségével keverjük addig, amíg egynemű keveréket nem kapunk.

Ezután óvatosan kanalazzuk hozzá a felvert tojásfehérjéket és fakanállal, laza mozdulatokkal keverjük el.

Egy tapadásmentes serpenyőt hevítsünk fel, majd kevés vajjal vagy olajjal kenjük ki. Kanalazzuk rá a túrós tésztánkat, amiben egy fagyiskanál nagy segítségünkre lehet. Közepes hőfokon süssük oldalanként kb 4-5 percig.

Tálalásnál kanalazzuk a túrófánkokra a sült barackokat és szórjuk meg kevés porcukorral.

Ha kíváncsi vagy hogyan készítsd el, nézd meg ezt a videót!

A recept elkészítését a Rögös túró támogatta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dizájnkonyha (@dizajnkonyha) által megosztott bejegyzés

TUDTAD?

Az Európai Bizottság döntése alapján hagyományos különleges termék elismerést kapott a Rögös túró. Az Európai Unió mint hagyományos különleges élelmiszert felvette nyilvántartásába! Ezt a fajta védettséget csak olyan termékek kaphatják meg, amelyek összetételükben vagy előállítási módjukban hagyományosak.

Hozzávalók

Hozzávalók a túrófánkhoz:

  • 500 g Rögös túró
  • 135 g liszt
  • 100 g cukor
  • 4 tojás
  • 12 g sütőpor
  • 1 tk vanília kivonat
  • kevés vaj vagy olaj a sütéshez

 

Hozzávalók a sárgabarack raguhoz:

  • 700 g sárgabarack
  • 1 rúd fahéj vagy ½ tk őrölt fahéj
  • 2 ek cukor
  • 25 g vaj
Hirdetés
Az ország legújabb gasztro- és recept magazinja!

Legnépszerűbb cikkek
Hirdetés

Hirdetés

Hozzávalók a túrófánkhoz:

  • 500 g Rögös túró
  • 135 g liszt
  • 100 g cukor
  • 4 tojás
  • 12 g sütőpor
  • 1 tk vanília kivonat
  • kevés vaj vagy olaj a sütéshez

 

Hozzávalók a sárgabarack raguhoz:

  • 700 g sárgabarack
  • 1 rúd fahéj vagy ½ tk őrölt fahéj
  • 2 ek cukor
  • 25 g vaj
Hirdetés
fenntartható vásártér dizájnkonyha

próbáld ki a többi receptünket is!

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkoló észlelve

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz.
Kérjük, támogass bennünket a blokkolók letiltásával.

a hatodik szeretetnyelv