Hirdetés
fenntartható vásártér dizájnkonyha
Pulled pork hambival dobd fel a hétvégét!

Mi meddig áll el a hűtőben? Írtunk egy részletes listát

Az örök kérdés nemcsak nyáron: vajon meddig állnak el az egyes élelmiszerek a hűtőben?

Megvallom őszintén, már-már hipochondriába hajlóan félek a különböző szalmonellás fertőzésektől, hányós-fosós vírustól (bocs a kifejezésért), de valószínűleg azért, mert volt már benne részem.

Épp ezért gyakran keresek olyanokra, hogy meddig áll el a rizs, a bulgur, a csirke a hűtőben satöbbi: de gondoltam, miért ne lehetne erről egy átfogó kis útmutatót rittyenteni?

Nézzük meg tehát, hogy a gyakori (és nem annyira gyakori) élelmiszerek meddig állnak el a hűtőben.

 

Pulled pork hambival dobd fel a hétvégét!
PULLED PORK LEPÉNY

 

Nyers ételek

Vessünk egy pillantást először a nyers húsokra, valamint a zöldségekre és a gyümölcsökre.

 

Meddig állnak el a hűtőben a húsok?

Nos, itt meg lehet különböztetni az egyes húsfajtákat. Ha egy-két napon belül nem használod fel a csirkét, akkor érdemes fagyóba rakni, hiszen maximum még 2 napig áll el a hűtőben. A pulyka pedig szintén hasonló: maximum 2 napig tartható biztonsággal a hűtőben.

A belsőségek, mint a vese, máj, illetve szív szintén maximum 2 napig fogyaszthatóak a hűtőbe helyezve.

A darált hús mindössze 1 napig áll el a hűtőben, így vásárlás után vagy legkésőbb az azt követő nap érdemes feldolgozni: ha nem, akkor tedd a fagyóba.

A nyers hal 1-2 napig áll el, a felvágott pedig 3-5 napig bírja.

 

KECSKESAJTOS CSICSERI SALÁTA
KECSKESAJTOS CSICSERIBORSÓ SALÁTA

 

Nyers zöldségek

Az olyan zöldségek, mint a nyers zeller, valamint fehér-és sárgarépa a zöldséges rekeszben akár 3 hétig is simán elállnak. Azonban a nyers uborka, paprika már 1 hét után elkezd megszottyadni még akkor is, ha a rekeszben tárolod. A paradicsomoknál, bár hivatalosan 1 hetet írnak, nekem az a tapasztalatom, hogy megfelelő körülmények között (rekeszben tartva, nem piszkálva, nem felvágva) simán ehető még 2 hét után is.

A hagymát is sokan hűtőbe teszik, de teljesen felesleges: száraz hűvös helyen 2 hétig is eláll.

 

Nyers gyümölcsök

A csonthéjas gyümölcsök, úgy mint alma, körte vagy szilva, a hűtő rekeszében legfeljebb 3 hétig tárolhatóak. A szamóca, málna, szeder sajnos sokkal hamarabb megszottyad: nagyjából 2-3 nap alatt, ahogyan a meggy, a málna, a cseresznye, illetve a barackok is. Ha túl sokat küldött az anyós, akkor tehát érdemes ezeket befőzni lekvárnak, vagy lefagyasztani, hiszen így a téli hónapokban is tudod őket fogyasztani.

 

Főtt ételek

Kezdjük is először a levesekkel.

 

Meddig állnak el a levesek?

A népszerű húsleves sajna elég hamar megsavanyodik, így nagyon max 2 napig érdemes tárolni a hűtőben. Harmadik nap még lehet próbálkozni egy szag-próbával, de ha 4 napos, akkor szinte biztosan kuka.

Egyébként általában a levesek a hűtőben 2-3 napnál tovább nem állnak el, szóval így érdemes számolni majd az adagokkal. Ha nagyi vagy anyu készít neked, minél előbb érdemes megenni az egészet, vagy lefagyasztani.

A fagyóban ugyanis a levesek 4-6 hónapig is elállnak. Kivételt képez ez alól, nem túl meglepő módon, ismét a húsleves, ami 2-3 hónapig tartható biztonsággal a fagyasztóban. Mi azt tanácsoljuk egyébként, hogy szedjétek ki belőle a húst és azt külön fagyasszátok le, így sokkal egyszerűbb lesz felolvasztani.

Bazsalikomos spenótos csirkeragu leves recept
BAZSALIKOMOS-SPENÓTOS CSIRKERAGU LEVES

 

Meddig tarthatóak a hűtőben a sült húsok?

Valamiért az ember hajlamos azt hinni, hogy ha valamit megsüt, akkor kábé a végtelenségig tarthatja a hűtőben, akkor sem romolhat meg: így van ez a csirkével vagy a darált húsos kajákkal is.

A valóság azonban az, hogy hűtőben nagyjából 3 napig állnak el (megfelelően csomagolva, légmentes dobozban vagy alufóliával gondosan lefedve a tányért). Fagyasztóban pedig 2-4 hónapig is jól tárolhatóak.

 

Bolognai, pörkölt és egyéb szószok tárolása a hűtőben

A szószos ételek, így például a bolognai mártás is 2 napig tartható a hűtőben; a fagyóban pedig 2-3 hónapig áll el biztonsággal, így nem érdemes megfeledkezni róla. Használd fel minél előbb akár pizzához, akár spagettihez vagy csőtésztához.

Ezzel szemben a pörkölt maximum 3 napig is eláll a hűtőben, a fagyasztóban pedig akár fél évig is kibírja.

Ne ijedj meg egyébként, ha a melegítés közben a zsír vagy olaj elválik a szósztól: kevergesd össze őket és rotyogtasd meg alaposan, míg újra összeáll a banda.

 

Főtt rizs

A főtt rizs esetében nagyon fontos odafigyelni arra, hogy ne legyen sokáig szobahőmérsékleten, ugyanis ilyenkor a baktériumok nagyon hamar elszaporodnak, és ez a hűtőben is tovább folytatódik (maximum kissé lelassul). Tehát, ha a rizs kész és meghűlt, dobd be egyből a hűtőbe: ebben az esetben akár 4 napig is simán tárolhatod, de azért mindig szagold meg.

 

Főtt tészta

A főtt tészta nagyjából 3-5 napig áll el a hűtőben, igaz ez a gluténmentes tésztára, valamint a hüvelyesekből készült tésztákra is. A lasagne 4-5 napig is simán eláll a hűtőben, ha megfelelően tárolod.

 

Főtt bulgur

A bulgur 3-4 napig még minden további nélkül használható, de itt is igaz a rizsre vonatkozó szabály: minél előbb be kell rakni a hűtőbe, hogy meggátold a baktériumok szaporodását.

 

Főtt tojás

Ha túl sok tojást főztél, akkor a legjobb, ha nem pucolod meg, hanem még a héjában elteszed: így egy hétig is simán kibírja. A pucolt, darabolt főtt tojást viszont csak 4-5 napig lehet a hűtőben tárolni.

 

vegán ikea húsgolyók krumplipürével
VEGÁN IKEA “HÚSGOLYÓK” Krumplipürével

 

Főtt burgonya

A főtt burgonya esetében (legyen az édesburgonya vagy hagyományos krumpli) maximum 3-4 nap a tárolási idő. A negyedik nap azért már legyen gyanús, szagold meg, nézd meg az állagát is. Tovább bonyolítja a dolgot, ha van benne főtt tojás vagy bármi hús, ilyenkor mindig annak az ételnek a hűtőben való eltarthatóságát kell nézni, ami a leghamarabb jár le.

 

Szerző: Horváth Tomi

 

< Vissza az előző oldalra
Hirdetés
Dizájnkonyha az ország legújabb online gasztro magazinja!

Legújabb receptek
Hirdetés
Dizájnkonyha Magyarország legújabb online recept magazinja!

Hirdetés
Kövesd a Dizájnkonyha recepteket a Youtubeon!

Hirdetés
zue online patika új év álomalak

olvass bele a többi cikkbe is!

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkoló észlelve

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz.
Kérjük, támogass bennünket a blokkolók letiltásával.

a hatodik szeretetnyelv