Hirdetés
házi kenyér recept kamu kovásszal

Házi Kenyér

Az előtésztához kimérjük a vizet, hozzáadjuk az olajat, a cukrot és elkeverjük. Belemorzsoljuk a friss élesztőt. Mehet bele a liszt is és keverjük simára. Fedjük le és egy órát pihentessük a konyhapulton. Ezután mehet a hűtőbe 24 órára.

Másnap a kenyérhez mérjük ki a lisztet és szitáljuk le. Adjuk hozzá a sót, keverjük el, majd dagasztógépbe rakjuk a hozzávalókat és 10 percig folyamatosan dagasszuk. Ezt a folyamatot kézzel is el tudjuk végezni. Ezután fedjük le és hagyjuk 30 percig kelni.

Ha letelt az idő újra dagasszuk meg 10 percig. Formázzunk cipót belőle és egy kilisztezett tálba rakjuk. A tetejét szórjuk meg liszttel és simítsuk el rajta, hogy mindenhol vékony liszt réteg legyen rajta. Takarjuk le és kelesszük 30-60 percig.

kenyer recept

Ezután válasszunk egy olyan sütőedényt vagy formát, aminek fedője is van, vagy amit majd le tudunk fedni a sütés során valamilyen módon. Helyezzünk bele egy sütőpapírt, szórjuk meg liszttel, majd mehet bele a megkelt kenyértészta. Kicsit formázzuk aszerint, amelyik alakú kenyeret szeretnénk sütni – teljesen újra dagasztani nem kell. Ha megvan ismét lisztezzük a tetejét, fedjük le és kelesszük 60 percig.

Amikor letelt az idő a tészta tetejét pengével vagy éles késsel megvághatjuk, mintázhatjuk. Sütés előtt permetezzük le kevés vízzel. 

 

kenyer

A sütőt melegítsük elő és légkeverésen először 250 C fokon süssük 15 percig. Majd 200 C fokon 40 percig. Végig lefedve süssük. Ha letelt az idő vegyük ki a sütőből, emeljük le a tetejét és ismét még melegen permetezzük meg kevés vízzel. 

Hagyjuk teljesen kihűlni, majd szeletelhetjük is.

Ha kíváncsi vagy hogyan készítsd el, kattints ide és nézd meg ezt a videót!

TUTI TIPP

A leírt mennyiségből kb 900 grammos kenyér készül el, az előtésztától pedig nagyon puha, napokig finom kenyeret tudunk készíteni.

Hozzávalók

Hozzávalók az előtésztához:

  • 125 g kenyérliszt
  • 125 ml víz
  • 25 g friss élesztő
  • 15 ml napraforgó olaj
  • 10 g cukor

 

Hozzávalók a kenyérhez:

  • 500 g kenyérliszt
  • 250 ml víz
  • 15 ml napraforgó olaj
  • 25 só
Hirdetés
Az ország legújabb gasztro- és recept magazinja!

Legnépszerűbb cikkek
Hirdetés

Hirdetés

Hozzávalók az előtésztához:

  • 125 g kenyérliszt
  • 125 ml víz
  • 25 g friss élesztő
  • 15 ml napraforgó olaj
  • 10 g cukor

 

Hozzávalók a kenyérhez:

  • 500 g kenyérliszt
  • 250 ml víz
  • 15 ml napraforgó olaj
  • 25 só
Hirdetés
fenntartható vásártér dizájnkonyha

próbáld ki a többi receptünket is!

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkoló észlelve

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz.
Kérjük, támogass bennünket a blokkolók letiltásával.

a hatodik szeretetnyelv