Hirdetés
Levendulaolaj-tartalmú termékek újszülöttek számára

A levendula jótékony hatása csecsemő korban

Még egészen kicsi voltam, amikor először találkoztam a levendulával, vagyis jobban mondva az illatával.

Anya éppen egy kis zsákot akasztott be a szekrénybe, mondván, hogy a benne lévő szárított levendula virágok elűzik a molyokat a ruháktól. Emlékszem, hogy már akkor milyen érdekesnek találtam, hogy a gyógynövényeket megihatjuk, megehetjük, mama azzal keni a térdemet, mikor elesem, és még a szekrénybe is berakható.

A levendula jótékony hatása újszülött korban

Felnőve pedig már adva van a lehetőség számunkra, hogy ezeket a kedvező hatású növényeket a saját háztartásunk részévé tegyük. A levendula az egyik legszéleskörűbben felhasználható gyógynövény, hazánkban pedig nagy népszerűségnek örvend nem csak a használata, de a termesztése is. Országszerte hatalmas lila mezőkkel találkozhatunk a kora nyári hónapokban.

A levendula jótékony hatásai nem csak a felnőttek, de a gyerekek számára is segítséget nyújthat a mindennapokban már egészen csecsemő kortól. A levendulát évszázadok óta használják gyógyító célokra, a levendula olajának pedig számos pozitív hatása van a babákra és kisgyerekekre is.

De mik a levendula jótékony hatásai és hogyan alkalmazhatjuk őket gyermekeink bőrápolása során?

 

A levendula jótékony hatásai

A levendula illóolaja közismert nyugtató hatásáról: A babák és kisgyerekek gyakran küzdenek alvászavarokkal és nyugtalansággal. A levendula illóolaj segíthet csökkenteni a szorongást és ellazítja őket a könnyebb elalvás érdekében.

A levendula illóolaj rendelkezik antimikrobiális tulajdonságokkal, amelyek segíthetnek a babák és kisgyermekek immunrendszerének erősítésében. Az olaj inhalálása vagy hígítva a bőrön való alkalmazása hozzájárulhat a fertőzések megelőzéséhez.

A levendulaolaj hasznos lehet az emésztési problémákkal küzdő babák számára is: A babák gyakran szenvednek hasi fájdalomtól és puffadástól, a levendulaolajjal történő masszázs pedig segíthet enyhíteni ezeket a tüneteket.

Figyeljünk rá, hogy a levendula illóolajat mindig hígított formában használjuk!

A levendula jótékony hatásai

A levendulaolaj inhalálása segíthet enyhíteni a légúti problémákat. Ha felső légúti fertőzésekkel, köhögéssel vagy orrdugulással küzdenek a babák, egy pár csepp levendula olajat csepegtethetünk a párologtatóba vagy 3 éves kor felett a párnahuzat sarkára is cseppenthetünk belőle, ezzel segítve a könnyebb légzést.

A levendulaolaj használata egy gyengéd masszázs során segíthet a szülőknek és a csecsemőknek közösen pihenni és kötődni. A babamasszázs a kicsik fejlődését is támogatja, és hozzájárul a szülő-gyermek kapcsolat erősítéséhez.

 

Levendulaolaj-tartalmú termékek a babák számára

Ha csecsemőkről és gyerekekről van szó még inkább oda kell figyelnünk a megfelelő termékek megválasztására. Kiemelt szempont, hogy:

  • az adott termék BIO minősítésű növényi kivonatokat, növényi olajokat tartalmazzon
  • a hozzávalók ellenőrzött ökológiai gazdaságból származzanak
  • mentesek legyek a vegyszer maradványoktól
  • ne tartalmazzanak mesterséges szín-és illatanyagot, mesterséges tartósítószert, parabéneket, SLS-t, kőolajszármazékokat

 

Ezeket a szempontokat figyelembe véve néztünk szét a magyar natúrkozmetikai gyártók között, és keltette fel az érdeklődésünket a SHEDO Organic Cosmetics, ahol a termékek között kiemelt szerepet kap a levendula is!

Levendulaolaj-tartalmú termékek újszülöttek számára

Fürdetéshez

Gyermeknevelés során a mindennapok részét képezi a fürdetés, ami a pancsolás mellett, a hidratálás és a stresszoldás pillanata is. Ezért pedig kiemelten fontos, hogy mindezeknek megfeleljen a fürdetés során használt kozmetikum.

A SHEDO Manó Fürdető levendula és narancs illóolajokkal egészíti ki a természetes, növényi összetevőkből álló terméket. Gyengéden tisztító, alig habzó tenzideket tartalmaz, melyek kiválóan alkalmasak a babák és gyermekek érzékeny bőrének tisztítására.

Így használd!
Fürdővízhez keverve vagy a kicsik bőrére közvetlenül felkenve, majd vízzel leöblítve használható.

 

Hidratáláshoz

A babák és kisgyermekek érzékeny bőrét ápolja a SHEDO Manó Testápoló. A bio shea vaj és a növényi olajok jótékony hatásainak köszönhetően táplálja, hidratálja, és puhává teszi a kicsik bőrét. A levendula illóolaj nyugtatóan hat az irritált bőrre, segít a sebgyógyításban, baktériumok és vírusok ellen is hatékony, elősegíti a bőr regenerálódását, és csökkenti a gyulladást, valamint enyhíti a viszketést.

Így használd!
Igény szerint, akár naponta többször az egész test területén alkalmazható, külsőleges használatra már 6 hónapos kortól.

 

A közös pillanatokért

A masszázs pozitív hatással van a gyermekek fizikai és mentális fejlődésére, ráadásul értékes közös időt teremt, amely erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot. A masszázs alapja az érintés, így lehetőséget nyújt a kommunikációra, valamint nyugtató hatású is.

Ezenkívül, a SHEDO Manó Babaápoló olaj alkalmas a hajlatok tisztítására és segíthet a koszmó kezelésében is, mely gyakran jelentkezik a fejbőrön.

Így használd!
Használhatod fürdetés előtt finoman a bőrbe masszírozva vagy fürdetés után a még nedves bőrre kenve is, már 6 hónapos kortól! Fontos, hogy ne száraz bőrön használjuk az olajat, ugyanis akkor kiszáríthatja a bőrt.

Az olajat öntsd a tenyeredbe, majd dörzsöld össze a kezeidet, hogy az olaj kellemes hőmérsékletűvé váljon.

A levendula illóolaj nyugtatóan hat az irritált bőrre,

A SHEDO fenntartható, mert:
  • A termékek Magyarországon készülnek frissen, kézzel, laboratóriumi körülmények között.
  • Azoknál a termékeknél, ahol az összetétel megengedi környezetbarát üveg és fém csomagoló anyagot alkalmaznak.
  • A gyártás során keletkező hulladékot újrahasznosítják.
  • A termékek ellenőrzött ökológiai gazdaságból származó alapanyagokat tartalmaznak.

 

Szerző: Takács Kriszti

< Vissza az előző oldalra
Hirdetés
Az ország legújabb gasztro- és recept magazinja!

Legújabb receptek
Hirdetés
Dizájnkonyha Magyarország legújabb online recept magazinja!

Hirdetés
Kövesd a Dizájnkonyha recepteket a Youtubeon!

Hirdetés

olvass bele a többi cikkbe is!

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkoló észlelve

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz.
Kérjük, támogass bennünket a blokkolók letiltásával.

a hatodik szeretetnyelv